Bár a defense-szel szemben a szezon előtt is nagyok voltak az elvárások, a végére minden várakozást felülmúltak.
Persze az elvárásokhoz szorosan kötődik az is, hogy védelemben 9 utolsó éves junior volt, köztük 5 olyan, aki tavasszal már két aranyat nyert. Nézzük azonban egységenként őket.
A defense fal esetében öt bevethető játékos volt a rosteren, illetve melléjük csatlakozott Sipiczki Ádám, aki főleg a szezon vége felé segített be a többieknek. Azonban még fontosabb megjegyezni, hogy az öt játékos közül mindössze egy, Danyi Imre öregszik ki.
Egységként nagyon jól teljesítettek mind a 10 mérkőzésen. Danyi hosszabb kihagyás után tért vissza őszre, de rajta kívül mindenki marad jövőre is junior. Kovács Bence és Rajki Márk esetében már-már csalás számba megy, hogy ilyen rutinnal és tudással még egy évet maradnak a junioroknál, pláne, hogy addig még tavasszal ismét szerepelhetnek a felnőttekkel.
Orbán Zsolt első szezonját tölthette a pályán, újonc létére jól teljesített a fal közepén, de előtte még hosszú junior jövő áll, hisz az idei mellett még 2 évet tölthet a korosztályos csapattal.
Jándi Ferenc a defense fal legfiatalabb tagja, mindössze 14 éves, így neki inkább a tanulás, mint a rutingyűjtés jutott, ráadásul jövőre még a serdülő korosztályban szerepelhet, annyira fiatal.
A linebackereknél egyértelműen a felnőtt csapatban is szereplő játékosok domináltak, kiegészülve egy meglepetés emberrel. Az nem volt kérdés, hogy Bozsik Ádám, Sipiczki Ádám, Szabó Tamás és Varga Ferenc remek teljesítményt nyújtanak majd, azonban az utolsó pillanatban az Eaglesből átigazoló Oláh Richárd rengeteget fejlődött november közepéig és a szezon végére ő is meghatározó játékos lett a védelemben. Nem véletlen, hogy minden fontos mutatóban (tackle, sack, interception, fumble) a linebackerek nyerték az összesített harcot a másik két poszttal szemben.
A rutinos játékosok mellett egyedül Nagy Bertalan volt az újonc, neki főleg a magyar bajnokságban jutott játéklehetőség, mellyel jól is élt.
Ugyanakkor jövőre alaposan átalakul ez a pozíció, hiszen Varga Ferenc, Bozsik Ádám, Oláh Richárd és Sipiczki Ádám is 92-es születésű, vagyis mind kiöregedtek idén. Marad tehát Szabó Tamás és Nagy Bertalan, nekik kell átvenni a stafétát és az érkező új játékosoknak minél több segítséget nyújtani majd a pályán.
A secondary volt a legnépesebb csoport idén a junioroknál, összesen 10 játékos volt itt bevethető, valamint Tokaji Péter is besegített cornerback poszton. A 10 DB-ből 4-en voltak utolsó évesek, Hatlaczki Ádám és Szakács Kristóf a rutinosak közül, míg Lipcsei Krisztián és Bács László az újoncoktól. A négyből ráadásul hárman kezdők voltak a szezonban, így a secondary is meglehetősen új formában lép majd pályára jövőre.
Hatlaczki és Szakács tapasztalata a kivédekezett passzoknál is jól megmutatkozott. Nem csak, hogy 50 tackle fölött és 6 interceptionnel zártak együtt, de remek helyezkedéssel és jó ütemű ütközésekkel jó pár passzkísérletet meghiúsítottak a szezon során.
Bács László újoncként kezdett safetyként, és megállta a helyét mind a futójáték, mind a passzok ellen. Rajtuk kívül azonban még nagyon sokan jól teljesítettek, amikor lehetőséghez jutottak. Puha Gábor safetyként töltött sokat a pályán, elsősorban a futások ellen lépett fel jól, de a passzok ellen sem védekezett rosszul. Jándi Lőrinc corner pozíció mellett a speciális csapatrészben – főleg a kirúgásoknál – remekelt, és bár tapasztalatot még kell gyűjtenie a mindössze 15 éves cornernek, agresszivitása és elszántsága mindenképpen bíztató jel.
Szőnyi András, Varsányi Bence, Bíró József és Simon Patrik idén nem kapott még túl sok lehetőséget – igaz, Varsányi a szezon során súlyos sérülést szenvedett, de előttük áll még a jövő, mindannyiukra vár még legalább egy junior szezon.
A secondaryben, amikor nagy volt a hiány, Tokaji Péter is besegített, és csakúgy, mint a felnőtteknél Szobonya Bence, ős is szerzett interceptiont, de ettől függetlenül is jól játszott a védelemben az elkapó.
Fotó: Pej László
Koroknai Gergely
-
No. Csapat W/L PF/PA -
No. Csapat W/L PF/PA -
No. Csapat W/L PF/PA 1 Hurricanes 4/0 144/24 2 Young Guns 2/2 61/76 3 Enthroners 1/3 82/134 4 Sharks 0/4 34/98 -
No. Csapat W/L PF/PA 1 Giants 3/0 101/6 2 Knights 2/2 50/100 3 Dragons 2/2 67/85 4 Hurricanes 0/3 29/56

- AFBÖ Div 2
- MAFL Div 2
- MAFL Junior
- AFBÖ Junior


