
A 41-12-es siker és a hibátlan magyar szezon után csak örömre van oka a junioroknak.

A 41-12-es siker és a hibátlan magyar szezon után csak örömre van oka a junioroknak.
6 pozitívum
Kovács Dániel: Csak Kovács volt bevethető Szicherle Patrik és Kökény János sérülése miatt irányító poszton, de őt jól védte a fal, mindössze 1-1 apróbb hibát láthattunk a fiatal QB-tól. Azonban ezeket feledtette a két passzolt TD-vel.
Futójáték: Fekete Attila is jól haladt, de Gönczöl Gergely nagyszerű teljesítményt nyújtott, remekül zárta első, és egyben utolsó junior szezonját. Az pedig, hogy a mindössze 14 éves Telek Ádám is TD-t futhatott, remekül mutatja, hogy mennyi potenciál van a csapatban a "végzősökön" túl is.
Nyomás: A három sack (Oláh Richárd, Sipiczki Ádám, Szabó Tamás) mellett folyamatos volt a nyomás Dalotti Gergőn, a linebackerek és a fal (elsősorban Kovács Bence) is jól végezték dolgukat, hogy az ellenfélnek ne legyen túl sok ideje passzolni.
Labdaszerzések: Sipiczki Ádám és Hatlaczki Ádám labdaszerzései remek megmozdulások voltak, pláne, hogy utóbbi interception return TD-je zárta a mérkőzést.
Speciális csapatrész: A Dragons elleni mérkőzés komoly ébresztő volt, de azóta szépen feljavultak ezek az egységek is. Szakács Kristóf 5 extrát és 2 mezőnygólt hozott, valamint egy sikeres onside kicket és egy 10 yardon belüli puntot. Tokaji Péter az első puntnál jó ütemben érkezett, így a visszahordó kezéből kipattanó labdát Kovács Bence megszerezhette, illetve a 10 yardon belülinél is ő érkezett downolni a játékszert. Egyedül a visszahordó-játékon van még mit csiszolni, de ez is meglesz a következő szezonig.
A mérkőzés tétje: Jól mutatja, hogy mennyire sokat jelent egy döntő a fiúknak, hiszen a touchdownját követően Tokaji Péter és Hatlaczki Ádám is ünneplésért kapott zászlót, és hasonló megmozdulásra készült Balog Bence is, őt azonban a nyakában loholó védő megakadályozta ebben. Jövőre azonban ezek már nem férnek bele, hiszen ünneplésért akkor már elveszik a touchdownt!
Fotó: Bratincsák Péter
Koroknai Gergely
| No. | Csapat | W/L | PF/PA |
|---|
| No. | Csapat | W/L | PF/PA |
|---|
| No. | Csapat | W/L | PF/PA |
|---|---|---|---|
| 1 | Hurricanes | 4/0 | 144/24 |
| 2 | Young Guns | 2/2 | 61/76 |
| 3 | Enthroners | 1/3 | 82/134 |
| 4 | Sharks | 0/4 | 34/98 |
| No. | Csapat | W/L | PF/PA |
|---|---|---|---|
| 1 | Giants | 3/0 | 101/6 |
| 2 | Knights | 2/2 | 50/100 |
| 3 | Dragons | 2/2 | 67/85 |
| 4 | Hurricanes | 0/3 | 29/56 |

